2021-03-23
A Klímabarát Települések Szövetsége 2021. márciusában fotópályázatot hirdet a településükre büszke lakosok és civil szervezetek körében. A részletekért kattintson a címre.
2021-03-01
Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Celldömölk Településszerkezeti Terve és Celldömölk Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 34/2006. (XI. 08.) önkormányzati rendelete négy részterület vonatkozásában módosításra kerül. A javított véleményezési dokumentáció a www.celldomolk.hu honlapon tekinthető meg. A tervezett módosítással kapcsolatos észrevételeiket az előzetes tájékoztatási szakaszban és a közbenső véleményezési szakaszban a 2020. évi LVIII. törvény a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről 165. § (2) c) alapján a meghirdetéstől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton a celldomolk@celldomolk.hu e-mail címre. Celldömölk, 2021. március 1.
„Kulturális és közösségi rendezvények, programok s
2021-02-24
A TOP-7.1.1-17-H-103-2 kódszámú „Kulturális és közösségi rendezvények, programok szervezése”című módosított helyi felhívás. A módosítást indokolta, hogy a támogatást igénylők részéről felmerült az igény, hogy a záró kifizetési igénylés benyújtásának határideje az utolsó mérföldkő elérést követően 30 napról 90 napra módosuljon. A helyi felhívás 3.5.2 A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam c. pontban „A záró kifizetési igénylés benyújtásának határideje az utolsó mérföldkő elérését követően: 90 nap”.
2021-01-28
Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy az NHKV Zrt. 2020. IV. negyedévi számla mellékleteként újra kiküldi ügyfelei részére az edényazonosító matricákat. A matrica kommunális hulladékgyűjtő edényzetre való kiragasztásával igazolható, hogy a 2021. évben az adott ingatlan jogosult az adott űrméretű és darabszámú edényzettel a hulladékszállítás igénybevételére. Várhatóan az érvényesítő matricát is tartalmazó számlalevél 2021. január hónapban kerül kézbesítésre. A matricák szabályszerű felragasztásáról és használatáról a címre kattintva érhető el bővebb tájékoztatás.
2021-01-27
A TOP-7.1.1-17-H-103-3 kódszámú „Környezettudatossági és társadalmi felzárkóztatást és befogadást elősegítő képzések, programok szervezése” című módosított helyi felhívás. A módosítást indokolta, hogy a felhívás előző szakaszzárása során a záráshoz rendelt forrás keretösszegét nem merítették ki a beérkezett támogatási kérelmek, így maradványösszeg keletkezett, amely összeggel új beadási határidő – 2021. február 12. – kerül kiírásra.
2021-01-01
Felhívás vendéglátó egységek bejelentési kötelezettségére 2021. január 1-től több ponton is változott a kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet. Felhívjuk az üzemeltetők figyelmét a rendelet 31.§-ában foglaltakra, miszerint „ A 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén a 4. melléklet szerinti vendéglátó üzlettípust a kereskedő legkésőbb 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a jegyzőnek”. A bejelentés adatmódosításként tehető meg. A bejelentési nyomtatvány elérhető papír alapon a Hivatal épületének portáján, illetve elektronikusan a város honlapján. http://celldomolk.hu/aloldal.php?mod=cikk&id=622
2020-12-14
Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Celldömölk Településszerkezeti Terve és Celldömölk Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 34/2006. (XI. 08.) önkormányzati rendelete négy részterület vonatkozásában módosításra kerül. A véleményezési dokumentáció a www.celldomolk.hu honlapon tekinthető meg. A tervezett módosítással kapcsolatos észrevételeiket az előzetes tájékoztatási szakaszban és a közbenső véleményezési szakaszban a 2020. évi LVIII. törvény a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről 165. § (2) c) alapján a meghirdetéstől számított tizenöt napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton a celldomolk@celldomolk.hu e-mail címre. Celldömölk, 2020. december 14.
2020-11-13
A TOP-7.1.1-17-H-103-2 kódszámú „Kulturális és közösségi rendezvények, programok szervezése”című módosított helyi felhívás. A módosítást indokolta, hogy a megvalósításra rendelkezésre álló 24 hónap során 6 havonta tervezhetőek mérföldkövek, ezért szükséges a 24 hónaposra tervezett megvalósítás esetén a maximum mérföldkövek számának emelése. A helyi felhívás 10. oldal 3.4.2., Mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások című pontjában a legfeljebb tervezhető mérföldkövek száma 3-ról 5 mérföldkőre módosult. Az utolsó mérföldkövet a projekt fizikai befejezésének várható időpontjára szükséges megtervezni.
2020-09-02
Értesítjük Tisztelt Támogatás Igénylőket, hogy a TOP-7.1.1-17-H-103-1 kódszámú Közösségi terek felújítása, kialakítása és a közösségi terek működéséhez kapcsolódó eszközök beszerzése című pályázati felhívás újra megnyitásra kerül az alábbi módosításokkal: - a felhívás 1. oldalán: o „a helyi felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektekre megítélt minimum 500.000 – maximum 880.000 Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.” - a felhívás 6. oldalán a 3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek közé az alábbi pont kerül felvételre: 4.Eszközbeszerzés - a felhívás 18. oldalán a támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja pont első bekezdésében foglaltak a következőre módosulnak: o „Jelen helyi felhívás keretében a helyi támogatási kérelmek benyújtására 2020. szeptember 11. naptól 2020. szeptember 21. napig van lehetőség.” o „szakaszzárás 2020. év szeptember 21. nap, hozzárendelt keretösszeg 880 089 Ft.” - a felhívás 38. oldalán a 6.1.1 A helyi támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékeltek listája az alábbi ponttal egészül ki: o Nyilatkozat más civil szervezetekkel együttműködésben minimum 2 db közösségi-, közművelődési és/ vagy kulturális program megszervezéséről a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban. Bővebben: http://www.celldomolk.hu/aloldal.php?mod=cikk&id=969
2020-09-02
Értesítjük Tisztelt Támogatás Igénylőket, hogy a TOP-7.1.1-17-H-103-2 kódszámú, Kulturális és közösségi rendezvények, programok című pályázati felhívás újra kiírásra kerül az alábbi módosításokkal: - Módosult a 1.2 A rendelkezésre álló forrás bekezdés: o „A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8 012 572 Ft - Módosult a 4.3.1. A helyi támogatási kérelem HACS-hoz történő benyújtásának határideje bekezdés: o „szakaszzárás 2020. év 09. hó 21. nap, hozzárendelt tervezett keretösszeg 8 012 572 Ft” Kishír honlapra: Értesítjük Tisztelt Támogatás Igénylőket, hogy a TOP-7.1.1-17-H-103-2 kódszámú, Kulturális és közösségi rendezvények, programok című pályázati felhívás újra kiírásra kerül új keretösszeggel és beadási határnappal. Bővebben: http://www.celldomolk.hu/aloldal.php?mod=cikk&id=969
2020-08-24
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Szombathely felügyelete alá tartozó pályahálózaton, permetező szerelvénnyel, UNIMOG gépjárművel és permetező gépkocsival vegyszeres gyomirtási tevékenység kerül elvégzésre. A Celldömölki szakaszon augusztus 24-25-én kerül erre sor.
Adj vért!
2020-07-30
A Celldömölki Rendőrkapitányság irányított véradáshoz kér segítséget A Celldömölki Rendőrkapitányság véradásra hívja azokat, akik összefogással segítenék egyik munkatársuk családtagjának betegsége során fellépett súlyos vérszegénysége miatti vérpótlást. A Celldömölki Rendőrkapitányság kéri azokat, akik az önkéntes véradás lehetőségével élnek, a következő adatok bemondásával segítsenek: név: Pázsi András; születési hely, idő: Celldömölk, 1948.07.14.; vércsoport: A (D) negatív; TAJ : 014 286 281; intézmény: szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Haematológiai Osztálya. Segítségüket köszönjük!
Áramszüneti értesítés
2020-07-30
2020. szeptember 15-én 08:00 órától várhatóan 16:00 óráig Celldömölk Nemesdömölki, Bocskai, Bercsényi teljes utcákban, Búza J. utca páros 6-12. számok alatt áramszünet lesz. Az áramszünet oka: oszlopkapcsoló csere. Az áramszünet érinti: VASIVÍZ ZRT.: Celldömölk Nemesdömölki utcai szennyvíz végátemelőt OPÁL Tartálypark ZRT.: Celldömölk OPÁL tartálypark fogyasztási helyet; Celldömölk Nemesdömölki u (hrsz: 1901) Termotel kft. Autószervíz Celldömölk Celldömölk Malom fogyasztási helyet Népjóléti Szolgálat Idősek Otthona Celldömölk Nemesdömölki u. Tisztelettel: E.ON
2020-05-14
Értesítjük a celldömölki szervezeteket, hogy meghirdetésre kerül a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia 3. számú intézkedése keretében a TOP-7.1.1-17-H-103-3 kódszámú, Környezettudatossági és társadalmi felzárkóztatást és befogadást elősegítő képzések, programok szervezése című helyi felhívás. A felhívást és a hozzá tartozó mellékelteket a Celldömölk HACS aloldalon találják meg. Bővebben: http://www.celldomolk.hu/aloldal.php?mod=cikk&id=969
2020-04-04
Új benyújtási határidő: kulturális és közösségi rendezvények, programok szervezése helyi felhívás Celldömölk Helyi Akciócsoport újranyitotta a Kulturális és közösségi rendezvények, programok szervezése címmel helyi felhívását. További információkról érdeklődhetnek Celldömölk város honlapján, telefonon a 06 95 777-809 telefonszámon.
2020-03-09
Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. március 25-én (szerdán) 16:00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart. A közmeghallgatás elmarad a veszélyhelyzet miatt.
2020-03-09
A Celldömölki Járás területén az építésügyi hatósági feladatokat a Vas Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Építésügyi Osztály 3. (Sárvár, Várkerület 3.) látja el, amely kihelyezett ügyfélfogadást tart a Celldömölki Járási Hivatal épületében: Celldömölk, Kossuth u. 5. A kihelyezett ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8:00 - 12:00, Szerda: 8:00 - 12:00
2019-12-10
A Celldömölki Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2019. december 19-én (csütörtökön) 17:00 órai kezdettel ülést tart. Napirend: Közmeghallgatás. Az ülés helye: a Városháza kisterme. Bakonyi László elnök
HVI ügyelet
2019-09-06
ÉRTESÍTEM A LAKOSSÁGOT, HOGY A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA A NEMZETISÉGI NÉVJEGYZÉKKEL KAPCSOLATOS A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 2013. ÉVI XXXVI. TÖRVÉNY 317. § (2) BEK. b.) PONTJA SZERINTI ADATSZOLGÁLTATÁS ÜGYÉBEN 2019. SZEPTEMBER 8-ÁN (VASÁRNAP) 16 ÓRÁIG TELEFONOS ÜGYELETET TART . A JELÖLŐ SZERVEZET ADATSZOLGÁLTATÁS IGÉNYLÉSE ESETÉN 06/70-319-1536 TELEFONSZÁMOT HÍVHATJA. Farkas Gábor, HVI vezetője
Ügyfélfogadási szünet
2019-08-09
A Celldömölki Közös Önkormányzati Hivatal 2019. augusztus 10-én szombaton és augusztus 19-én hétfőn ZÁRVA tart.
Minden jog fenntartva
Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu