2022-10-11
A TOP-7.1.1-17-H-103-2 kódszámú „Kulturális és közösségi rendezvények, programok szervezése” című módosított helyi felhívás. A módosítást és a felhívás újranyitását indokolta, hogy egy Kedvezményezett, támogatói okirattal rendelkező projektjének megvalósításától elállt, így maradványösszeg keletkezett, amely összeggel új beadási határidő – 2022. október 31. – kerül kiírásra. Felhívjuk Tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a felhívás újranyitása során beérkező támogatási kérelmek megvalósításának végső határideje 2023. június 30.
2022-09-30
Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (NFK, Szervezet) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a - a címre kattintva letölthető - Hirdetményben megjelölt, Nemzeti Földalapba tartozó, 10 ha térmértéket meg nem haladó nagyságú földrészleteket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesíteni kívánja.
2022-09-15
Elérhető honlapunkon letölthető formátumban a rezsicsökkentéshez szükséges Kérelem - Hatósági bizonyítvány kiállításához.
Közmeghallgatás
2022-09-02
Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022. szeptember 21-én (szerdán) 16 órai kezdettel közmeghallgatást tart. Az ülés helye: Városháza nagyterme, 9500 Celldömölk, Városháza tér 1. A közmeghallgatáson a várost érintő témákban várják a véleményeket.
Celldömölki Rendőrkapitányság tájékoztatása
2022-08-26
Jelenleg is zajlik Celldömölkön, a Sági utca rekonstrukciója. A járművezetők a munkálatok ideje alatt – a közlekedési balesetek megelőzésének érdekében – sebesség-ellenőrzésekre számíthatnak. A Celldömölki Rendőrkapitányság a közlekedési balesetek elkerülése érdekében felhívja a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be a sebességhatárokat! A közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat! Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon.
Hőségriadó!
2022-08-04
Hirdetmény! Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. augusztus 4-én (csütörtök) 00.00 órától 2022. augusztus 6-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki.
2022-03-04
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 23/2017. (XII. 21.) számú rendelete szerint, a minél szélesebb körű véleményezési partnerek bevonásának, a vélemények megfelelő dokumentálási rendszerének és az elfogadott településrendezési eszközök nyilvánosságának biztosítása érdekében, a folyamatban lévő településrendezési terv módosítás véleményezési dokumentációja, Celldömölk város honlapján (www.celldomolk.hu), az Önkormányzat-menüpont alatt, a „Rendezési terv módosítás” című tárhelyen elérhetővé vált.
2021-12-02
Celldömölk Város Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Bizottsága átruházott határkörében eljárva a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2022. évi fordulójára beérkezett kérelmeket elbírálta. A döntésről a hírre kattintva tájékozódhatnak.
2021-11-26
A Celldömölki Közös Önkormányzati Hivatal munkarendjében 2021. december 22. napjától - 2021. december 31. napjáig téli igazgatási szünet került elrendelésre. A téli igazgatási szünet ideje alatt 2021. december 29-én (szerdán) 8-16 óráig a Hivatalban az ügyintézés ügyelet tartása mellett valósul meg, a többi napokon a Hivatal zárva tart. A téli igazgatási szünet utáni első ügyfélfogadási nap 2022. január 3. (hétfő).
2021-11-22
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a kiadott 2021. évi Hulladéknaptártól eltérően december hónapban is végeznek zöldhulladék gyűjtést Celldömölkön, az alábbi napokon: 1 körzet (kommunális nap hétfő): december 7. 2. körzet (kommunális nap szerda): december 9. 3. körzet (kommunális nap péntek): december 8. A gyűjtés keretében a szokásos módon a kommunális edény méretével megegyező szabványos zöldhulladékgyűjtő edényben kihelyezett zöldhulladékot szállítják el. Amennyiben a kirakható hulladékgyűjtő edény mennyisége nem elegendő, lehetőség van a szolgáltatás bővítésére, azaz zöldhulladék-gyűjtőzsák megvásárlására. A 170 literes zsák ára br. 220 Ft, ami a 9500 Celldömölk, Baross u. 24. szám alatt megvásárolható. A zöldhulladék-gyűjtő edényeket és zsákokat a járatrend szerinti ürítési napon reggel 5 óráig kell kihelyezni az ingatlanok elé. Celldömölki Közös Önkormányzati Hivatal
2021-09-23
Kemenes Vulkán Park - igazgató Kemenesaljai Művelődési Központ - igazgató
2021-09-20
A Celldömölk Helyi Akciócsoport Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiájának 3. sz. módosítása. A módosításokat indokolta, hogy a koronavírus-járvány okozta pandémiás helyzet következtében a kisprojektek ütemezése kitolódott, ezért az elszámolhatóság érdekében a helyi felhívások megvalósításának tervezett befejezési időpontja egységesen 2022. november 21-re módosult.
NHKV Hulladékgazdálkodási Ügyfélszolgálat Celldömö
2021-06-11
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. lakossági ügyfélszolgálatot nyit Celldömölkön. Az Ügyfélszolgálat címe és az ügyfélfogadás rendje a következő: Celldömölk, 1 posta, Dr. Géfin Lajos tér 14., hétfő: 14:00-18:00, szerda: 08:00-14:00.
Értesítés kéményseprő-ipari közszolgáltatásról
2021-05-10
Tisztelt Lakosság! A Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. a 21/2016.(VI.9.) BM sz. rendelet 4. §-a (1) bek. valamint a 10.§. (8) bekezdése alapján tájékoztatom T. Címet, hogy a kéményseprő-ipari szolgáltatási feladatait településünkön 2021. május hónapban megkezdi.A 2015. évi CCXI tv. 2. §-ának (5) bek. alapján az egylakásos ingatlanok esetében sormunka keretén kívül, megrendelésre kell elvégeztetni a kéményseprői felülvizsgálatot. Ezek alapján ezen időszakban a körzetben tartózkodó kéményseprő munkatársainknál, ill. a +3630/474-7376, 06-94/506-490, kemenysepro.megrendeles@gmail.com elérhetőségeken megrendelhető a szolgáltatás.
2021-05-06
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdetik az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó közlekedési-környezetvédelmi kreatív pályázatukat „A vasút világa – „sínes” álmok!” címmel. A rajzokat, fotókat és egyéb alkotásokat 2021. július 15-ig, elektronikus úton lehet benyújtani. A pályázattal kapcsolatos tájékoztató elérhető a www.emh.kormany.hu oldalon. A pályaműveket a KTI weboldalán a www.kti.hu/emh-palyazat/ címen lehet elektronikusan benyújtani.
2021-05-03
Meghívó a "Leromlott városi területek rehabilitációja Celldömölkön - TOP-4.3.1-15-VS1-2016-00001 - PROJEKTLÁTOGATÁS - 2021.05.06. csütörtök 10 óra, helyszín: 9500 Celldömölk, Horváth Elek u. 19/A.
2021-04-12
A mindennapos igénybevétel mellett természetes, hogy előbb-utóbb kisebb karcok, hajszálrepedések jelennek meg a kukaedényeken. Ezekkel egészen addig nincs is gond, amíg nem teszik fizikailag lehetetlenné vagy balesetveszélyessé az edények ürítését. Sokkal súlyosabb problémát jelentenek azonban a kettétört fedők, a leszakadt perek, hatalmas lyukak a kuka oldalán, hogy csak néhányat említsünk a leggyakoribb problémák közül. Az alábbi összefoglaló azt mutatja meg, hogy pontosan milyen esetekben minősülhet ürítésre alkalmatlannak egy sérült edény.
Minden jog fenntartva
Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu