Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Közbiztonság, közrend, a közterületek rendben tartása

2018.05.23.

Biztonságos a város, ugyanakkor a köztisztaságra nagyobb gondot kellene fordítani. Közbiztonsággal, közrenddel, a közterületek rendben tartásával több napirendi pontnál is foglalkozott a város vezetés a májusi képviselő-testületi ülésen. A Celldömölki Rendőrkapitányság tartott éves beszámolót a képviselő-testület előtt, a szervezetet dr. Palkó Andrea rendőr alezredes, kapitányságvezető és Erőss Elemér rendőr alezredes, kapitányságvezető-helyettes képviselték.


A kapitányság vezetője kiemelte, hogy a kapitányság területén a közbiztonság szilárd, közfelháborodást kiváltó erőszakos, brutális bűncselekmény nem történt, szervezett bűnözői csoportok nem alakultak ki. 2016-hoz képest csekély mértékben nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma 2017-ben, azonban a terület továbbra is a megye bűn ügyileg leg kevésbé fertőzött területei közé sorolható, és a nyomozáseredményességi mutató is növekedett a bűnüldözői munkában. Kevesebb lett a tulajdon elleni szabálysértések száma, és csökkent a személyi sérüléses közúti balesetek száma is. Sajnos a 46 személyi sérüléses balesetben a balesetek okozóknál hét esetben ittasság merült fel. A városi rendőrkapitányság feladatai közé tartozik a kiemelt idegenforgalmi területek, rendezvények biztosítása is. A közrend védelme megkövetel a közterületi jelenlétet is. Tavaly a kapitányság területén 790 esetben intézkedtek helyszínre küldés alapján, 11 ezer 577 esetben saját kezdeményezésre. Fokozták az alkoholszondás ellenőrzéseket az ittas vezetés felderítésére, 84 eljárást indítottak ittas gépjárművezetők ellen. A részletes adatokat és grafikonokat tartalmazó beszámoló a város honlapján, www. celldomolk.hu (önkormányzat/ testületi ülések) olvasható. A kapitányságvezető beszámolóját követően a képviselők megköszönték a rendőrkapitányság munkáját és elmondták tapasztalataikat. Összegzésként megfogalmazható, hogy nem csak a közrendre, de a köztisztaságra is nagy figyelmet kellene fordítani. Visszatérő probléma, hogy a közterületek használatát ugyan szabályozzák helyi rendeletek, de azokat sokan nem tartják be. Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testülete rendelet hozott a közösségi együttélés szabályairól, amiben megfogalmazták az ingatlanok rendbentartásának, a közterületek tisztántartásának szabályait, az ingatlantulajdonosok és a közterületet használók kötelességeit, részletezve egyebek mellett az ingatlanok tisztántartását, a közterületi parkolást, a szemétgyűjtő tartályok kihelyezését és ürítését. Nagyon sok jelzés érkezik az önkormányzathoz azzal kapcsolatban, hogy városközpontban, főként a Dr. Géfin téren folyamatos a szemetelés, hangoskodás és az italozás, esténként fiatalok csoportjai töltik ott úgy az idejüket, hogy utána szemétkupacokat hagynak. A szabálysértésekről szóló törvényben szerepel, hogy aki közterületen szemetel, szabálysértést követ el, és ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal vagy ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ugyanez vonatkozik a szeszes ital közterületen történő fogyasztására is, amit a képviselőtestület rendeletben megtiltott, kivételt képez néhány eset, például a nyilvános rendezvények ideje. A szemeteléssel nem csak bosszúságot okoznak a szemetelők azoknak, akiket zavar, hogy a saját városunk szemetes, de plusz munkát adnak azoknak, akik a közterület tisztántartása a feladatuk, és ráadásul a városba érkező turisták is megítélik ez alapján a városunkat. A képviselő-testület tagjai kérik a városlakókat, hogy figyeljenek oda a rend betartására. Azonban a kérésen kívül erősebb eszközökhöz is nyúlnak: határozatot hoztak arról, hogy megerősítsék a közterületfelügyeletet, részmunkaidős foglalkoztatással, főként az esti és a hétvégi időszakokban több közterület-felügyelő lesz kint a köztereken, hogy a hatékonyabban tudjanak intézkedni a város rendjének fenntartása érdekében. A fent említett témákat szabályozó rendeletek cikkünk mellett olvashatóak.


ÚK

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb